|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Heinrich László 1999. december 1.A szovjet csapatokat nem 1957 júniusában vonták ki Romániából, amint az Vincze Gábor Az 1956-os magyarországi "események" kihatása Erdélyben című kronológiájában megjelent, hanem 1958 júliusában. Ennek nyomán a mindinkább nacionalista pártvezetés elérkezettnek látta az időt, hogy magyarellenes terveit valóra váltsa. Kolozsváron például a tanügyből eltávolították a régi, nagy tudású tanárokat, így többek között Jánki Jánost, Kerekes Jánost, Heinrich Lászlót, Mikó Imrét, ugyanakkor a politikai ellenfélnek tekintett egyetemi hallgatókat. - A november 17-én megjelent részben, a Bolyairól eltávolított diákok közül kimaradt Delbács Endre és Veress Zoltán. /Asztalos Lajos: Helyesbítés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2001. október 23.Asztalos Lajos kolozsvári közíró, műfordító emlékezett a múltra, 1956-ra és a börtönévekre. - 1956 számomra 1952-ben kezdődött - állapította meg. A középiskolában osztálytársaival részt vett egy általuk létrehozott rendszerellenes szervezetben. A szervezetnek az Illegális Kommunistaellenes Szervezet nevet adtuk, rövidítve IKE. Röpcédulákat nyomtattak. Neki két gumibetű készlete volt, amit átadott társainak. Kétezer röpcédulát ki is nyomtattak. Asztalos nem vett részt ebben az akcióban, mivel akkor a repülős pályára készült. A röpcédula szövegét lefordították románra is. Ez körülbelül így hangzott: "Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen. Elhurcolják fiaitokat, szétrombolják családjaitokat". 1952, május 1-re virradó éjszaka a társaság néhány tagja kiment a Donát útra, és szétszórták a röpcédulákat. A következő alkalommal elhatározták, hogy felrobbantják a nagyfeszültségű tápvezeték oszlopot a Hójában. Ehhez azonban robbanóanyagra volt szükség. Szerencséjükre a robbanóanyagot nem sikerült elkészíteniük. - A röpcédulát szórók látták, hogy a Sétatér elején leigazoltatják, megmotozzák az embereket, ezért a náluk lévő röpcédulákat letették az egyik padra. A csomagot azonban meglátta a pad mellett elhaladó, tanítóképzősökből álló csoport egyik tagja, és gyanútlanul zsebre vágta. Ez lett a vesztük, ugyanis a motozáskor megtalálták náluk a röpcédulákat. Hiába mondták, hogy nem ők készítették, nem hitte el senki nekik. Letartóztatták őket és bevitték a Szekuritátéra, ahol a vallatáson agyba-főbe verték a szerencsétleneket. Amikor Asztalosékat letartóztatták, akkor szabadon bocsátották őket. Nyáron a többiek tudomása nélkül egyik társuk elhatározta, hogy partizánakcióba kezd és a szomszéd fiúval augusztus 23-a alkalmával újabb röpcédulákat nyomtatnak ki. Úgy döntöttek, hogy vonattal elmennek Nagyváradra, majd innen az uránbánya felé, és ott elszórják a robogó vonatból. Mindezt megtudta valaki, aki feljelentette az egész társaságot. Elsőként öt vagy hat személyt csuktak le. Rögtön elővették őket. Utána a többit is bevitték. Általában háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést róttak ki. Asztalos három évet kapott, mert a röpcédulákat az ő betűkészletével nyomtatták ki. Volt, aki négy évet kapott, a lányok is például. Akik részt vettek a röpcédulák nyomtatásában, illetve azok szétszórásában, öt-öt, a vezetők pedig nyolc-nyolc évet kaptak Egyik társukat hét évre ítélték, mert egy rozsdás forgópisztolyt találtak nála. Az IKE-nek sok tagja volt, az első menetben tizennyolcukat tartóztatták le. Ezzel azonban még nem fejeződött be, ugyanis még hátra voltak a csoport többi tagjai. Őket 1953. június 2-án tartóztatták le. Valamivel enyhébb ítéletet kaptak. Gyakorlatilag harmincöten voltak. A Szekuritáté Veress Zoltánt tette meg vezetőnek, aki később nagyon tehetséges író, szerkesztő lett. 1986-ban azonban már nem bírta tovább, és családostól kiszökött Svédországba. Azóta is ott élnek. - Sztálin halála után bizonyos enyhülés kezdődött, amikor felszámolták a Duna csatornát is. Palocsay Zsigmond sorstársának édesapja, a híres kertész, Palocsay Rudolf járt közben Gheorghiu Dejnél, hogy engedjék a fiatalokat szabadon. Ennek köszönhetően 1954. szeptember elején külön közkegyelemben részesítették mindnyájukat. - A börtönben a délelőtti váltásban azok dolgoztak, akik öt évnél nagyobb büntetést kaptak, ők reggel hattól este hatig dolgoztak. Akiket kevesebb mint öt évre ítéltek el, alkották a délutáni váltást. Munkaidejük este hattól reggel hatig tartott. Aki nem teljesítette a normáját, a felére csökkentették a napi élelmiszeradagját. Aki olyasmit követett el, ami az őröknek nem tetszett, magánzárkába csukták. Egyeseket két-három napig is ott tartottak. Többségüket ájultan, legyengülten vagy feldagadt lábakkal szedték ki a szűk zárkából. Ennél is rosszabb volt, amikor nem dolgozhattak. Ugyanis 1954. januárjától a politikai foglyokat felmentették a munka alól. Akik a cellában maradtak, kevesebb élelmiszert kaptak. Szabadulása után felvételizett az orvosi egyetemre, de nem vették fel. A következő évben bejutott a Bolyai Egyetem természet szakára. 1958. szeptemberében, még a tanévkezdés előtt tisztogatást hajtottak végre az egyetemen és mindazokat, akik egykor politikai foglyok voltak, mind egy szálig kitették az egyetemről. Amikor 1959. januárjában elkezdődött a két egyetem egyesítését előkészítő üléssorozat, döbbent rá Asztalos, hogy tulajdonképpen az egész azért volt, hogy megtisztítsák a terepet, és felszámolják az ellenállás lehetséges gócait. Általános nagy tisztogatás volt. Régi jó középiskolai tanárokat távolítottak el, mint Mikó Imrét, Heinrich Lászlót vagy Kerekes Jánost. Asztalost hamarosan behívták munkaszolgálatra Arad mellé. Megpróbálta folytatni a tanulmányait az egyetemen. Akkor már Daicoviciu volt a rektor. Üvöltve verte az öklével az asztalt, hogy neki ilyen banditákra nincs szüksége, mert ő azért van ott, hogy az ifjúság lelki tisztaságára felügyeljen. A későbbi években elkezdett írogatni, portugálul, spanyolul tanulni. Fordításai, írásai kezdtek megjelenni. Spanyol, portugál, brazil népmeséket fordított, kalotaszegi népmeséket gyűjtött. 1989 után belevette magát a közéletbe. /Papp Annamária: Asztalos Lajos: 1956, amely 1952-ben kezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./2017. március 29.Tanár úr kérem… – 40 éve hunyt el dr. Mikó ImreTalán az 50 éves érettségi találkozónkon mondta a jogász végzettségű Tokay Gyuri: azt, hogy ő 90 után miniszter lehetett, 90%-ban középiskolájának, a későbbi Brassainak köszönheti. Igaza lehetett, OSZTÁLYUNK adott a kincses városnak két irodalmárt, akik joggal bekerültek a Ki-kicsoda a magyar irodalomban? c. gyűjteménybe, politikust, aki egyetlen magyarként nagykövet lehetett a balti államokban, de öt orvos, három-három tanár és mérnök, hídépítő, katonatiszt, üvegtechnikus, jogász, TV-doktor, vegyész is „kikerült” a „33”-ból, akik „velem jártak”. Balló Zoli jó pár társával együtt nem végzett főiskolát, de mint bábos és pantomimszínész bejárta Európát, és valamennyien dicsőséggel vitték tovább Brassai Sámuel szellemét, nevelőink tanításait. (Ha igaz, a legutóbbi „névsorolvasásnál” még 13-an éltünk a nagy tervekkel, világhódításra készülő 16-17 évesekből.) És mi kellett ehhez? Az, hogy az alma ne essen távol a fájától és az alma materétől, a „tápláló anyától”. Az alma mater jeles tagja volt Árkossy Sándor tanár úr, a tudós-pedagógus és főleg emberi tanári karnak, őt is egy időre letiltotta a hatalom a katedráról. Csak 61-62 éve volt, amikor tanárjelöltek (szótárunk szerint tanártojások) jöttek tanítani iskolánkba. A földrajz szakos tanár úr jelezte előzetesen, hogy egy beszédhibás jelölt tart órát aznap, viselkedjünk rendesen. Olyan rendes-összetartó ritkán volt az osztály, a X. B, mint akkor, feleléskor mindenki remekelt, még azt is elmondtuk, ami a könyvben nem volt benne, még azt is, hogy Madagaszkárnak Benyovszky Móric személyében magyar kormányzója (vagy királya?) volt. A új lecke leadásánál pókerarccal követtük a friss ismereteket, az apróbb beszédhibáknál tilos volt a mosoly… Még volt abban az időben próbatanítás, román irodalom óra után az egyetemi tanár elismerte, hogy tudunk annyit, mint a román osztályok (igaz, Sinka Zoltánnál nem volt pardon). Emlékezetes az a próbatanítás, amikor a túlbuzgó ifjú hölgy egy pisszenés miatt három társunkat kiküldte az osztályból. Ránéztünk Tokay Gyurira, ő intett, és mi megleckéztettük a „pittyogó tanártojást”, feleléskor a passzív rezisztencia módszerét alkalmaztuk, hiába hívta ki a hölgy a napló szerinti legjobb tanulókat, ők igyekeztek a legbutább válaszokat adni. A kalapot az akcióra egy hangos ásítás tette fel, a vallatásnál, ami nem volt a legsportszerűbb, már az igazgatónkat akarta az inkvizítor behívatni, amikor a hátsó padsorokban elhelyezkedett egyik tanárjelölt kolléga jelentkezett mint tettes. (Nem tudom, hányassal jutalmazták a pedagógiai érzékkel nem rendelkező jövendőbeli tanárnőt…) A nyár közeledtével, amikor a Kossuth Lajos utcában zöldelltek az út menti fák és nyitott volt az ablak, Árkossy tanár úr elmondta, hogy amikor a „refeknél” igazgatott, az évzáró banketten ő is kapott egy nótát diákjaitól – a Kár volt összeveszni veled… kezdetűt –, az a tanár pedig, aki év közben diákjainak év végi kirándulást ígért a jó tanulásért, az a Hazugság volt minden szavad elejű nótát kapta a rögtönzött énekkartól. Dr. Heinrich László, a tudós fizikus-vegyész, az első, azaz a tízéves érettségi találkozónkon, amikor még szinte az egész osztály jelen volt, „szomorúan” állapította meg: Csak a diákok öregedtek, mert tíz évvel ezelőtt a tanárok már akkor is öregek voltak. Amikor a tanár úr minden órája előtt megjelent a Fizikumba vezető „titkos ajtóban”, akkor Edisont láttam magam előtt, a Merlo Park varázslóját. A „tisztogatás” őt is elérte, egy nagy kolozsvári gyár megbecsült laboránsa lett. Fejér Miklós, szeretett osztályfőnökünk, aki szintén tett egy kis „vidéki kitérőt” Szucságon, nem volt nagyon boldog, hogy páran elhagyták Szép Erdélyországot, idézhette volna Kányádi Sándort, amit válaszként adott egy borúlátó megállapításra: Kivándorolt az erdélyi értelmiség színe-java. A székely költő szerint a színe lehet, de a java itthon maradt. Fejér „Miki”, az oszi ’66-ban így üdvözölt minket: Örvendek, hogy ti újra a padban, én újra a katedrán. Humoros megjegyzéseit általában az irodalomból vette. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Ez lett volna dr. Mikó Imre sorsa, ha nem ismerte volna az öreg halász, Santiago mondását: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék”. Elsőéves főiskolai hallgatóként, 1957-ben egy délután hallottam volt osztálytársamtól, aki későbben altatóorvos lett Vásárhelyen, hogy Mikó tanár úrral kollégák lettek a Nagy könyvesbolt raktárában, ez volt a tízévi orosz nyelv oktatás jutalma. Később láttuk tanárunkat könyvcsomagokat cipelni a Lábas-házig és estefelé vissza. Majd az Egyetem utcai könyvesboltban lett elárusító… Egy kolozsvári újságíró akkor írta róla, dr. Mikó áll a pult mellett és ír… Akkor születhetett A bércre esett fa, Az utolsó magyar polihisztor és A szülőföld szerelmesének története. Bölöni Farkas Sándor, „a székely, aki felfedezte a demokráciát”… Életének leírása több kiadást is megért, Brassai Sámuelről száz történetet gyűjtött össze a TANÁR ÚR, dedikált példánya könyvtáram féltett kincse 1971-ből, a legnagyobb székely, Orbán Balázs életének regénye csak 2011-ben láthatott napvilágot, addig őrizte a család az értékes kéziratot. Érdekes helyzet, egy szimpatikus tanár és egy gyűlölt tantárgy együtt. Csehov, Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, Tolsztoj vagy Csajkovszkij ismerete előtt nekünk az orosz egyet jelentett a szovjet katonával, „a ruszkival”, azzal, aki elvitte a nagymama utolsó malacát és vodkával átitatva lelőtte nagynéném férjét. A kötelező anyagon kívül, amiből mára már semmi sem maradt, emlékszem arra, hogy a Háború és béke megírásakor Tolsztoj felmérte a borogyinói harcteret, és a Nagy Péter film bemutatója után megtudtuk ugyanabból a forrásból, hogy a cár néger hajóinasa Puskinnak volt a nagyapja. Amikor a magyar Nobel-díjasok „titkát” kerestem életrajzukban, egy közös dolgot találtam, valamennyinek diákkorában szülei biztosították a kísérletezés lehetőségét, az otthoni labor felszerelését, és megkeresték számukra a legjobb iskolákat, tehát ALMAFA és ALMA MATER… Igen, Család és Iskola. Szathmáry János, Kolozsvár–Gyergyószentmiklós Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
